Translate

2012. június 22., péntek

Rendszerezés: gyűrű és karkötő tárolási megoldások

Igen, ezek már megint ékszertartók, de mentségemre szóljon, hogy gyűrű és karkötő tárolási megoldásokról még nem volt szó. Jó igaz, egyet már mutattam, amit én készítettem, de azon kívül "csak" egy szintén SK fülbevalótartó, valamint   újrahasznosítás és egyéb módon keletkezett ékszertartók bemutatása történt meg. Ez most tényleg soknak számít? Ha igen, akkor ezennel megragadom az alkalmat arra is, hogy ünnepélyesen megígérem, hogy több nem lesz mostanában, de ha mégis kísértésbe esnék, akkor esküszöm, hogy elmegyek a legközelebbi anonim ékszertartó függők gyűlésére.


forrás
Ezt, és az alább következő alkotást is Halász Csilla készítette, természetesen szigorúan betartva az általa is képviselt ökotudatos szemléletet. Natúr papírhengerekből készített tartópilléreken fekszik a szintén papírhengerből készített "híd". Átkelés csak karkötők számára javasolt!




forrás
Ki gondolná, hogy ennek a gyűrűtartónak az alja korábban szőlőket szállított hazánkba a messzi Spanyolországból? Végül beleszeretett a "Szivacs" kisasszonyba, és most nagy boldogságban nevelik gyönyörű Gyűrű csemetéiket. 
/az elkészítési leírást megtaláljátok, ha kép alatti "forrás"-ra kattintotok/




forrás 

Ezt az ékszertartót egy  Viki (Irina) nevezetű kreatív hölgy készítette az újrahasznosítás jegyében. Alja kazetta, teteje papírguriga. Még videós leírást is találtok nála, ha a kép alatti forrás gombra kattintotok!



Pinned Image
forrás
Itt egy háromdimenziós posztmodern alkotás látható. Vagy ez egy karkötőtartó?  ;)




Pinned Image
forrás
Hihetetlen, hogy milyen jól tud mutatni két üveg egy faládában. Persze kétség sem férhet hozzá, hogy az egészet a karkötők színvilága dobja fel igazán.



forrás
Lehet, hogy ennek az elkészítése kissé kockázatos? Először kipecázzuk a folyóból az uszadékfát, majd egy kutyával kell közelharcit vívni, hogy megszerezzük tőle a "Hozd vissza!" botját. Ha viszont túléltük az előbbi eseményeket, akkor mutatós ékszertartót eszkábálhatunk össze. :)



Pinned Image
forrás
Ez egy sütis doboz belseje, és nagy valószínűséggel egy fogyókúrázó hölgy tulajdona. Kicsit ellentmondásos? Magyarázat: a hölgyemény elfogyasztotta a doboz tartalmát, melynek hatására erős lelkiismeret furdalása támadt. Bár a süti-témán már változtatni nem tudott, de lelkiállapotán valamiképp javítani próbált. Épp ezért felkerekedett hát, és vásárolt egy pár gyönyörű karkötőt :)



Pinned Image
forrás
Valamikor régen, amikor még a csokoládé ára az aranyéval vetekedett, a bonbonokat nagyon, nagyon, nagyon sokáig őrizgették. Hát íme, abból az időből egy lelet. Na, hát kissé megkeményedett :)



Hehe, ezt senki sem fogja kitalálni, hogy miből készült! Annyit segítek, hogy a babák ebben szoktak kb. fél éves koruktól ténykedni... Nem ülőke, hanem.... Igen, JÁRÓKA! Ez aztán az újrahasznosítás! 
Hogy hogyan lesz a járókából karkötőtartó, megszemlélhetitek, ha a forrás gombra kattintotok!



Pinned Image
forrás
Itt már kicsit nagyobban utaznak. Járókarács? Ugyan már! Asztalláb, az valami!



forrás
Valahol nagyon gazdagéknál: "Jaj Drágám! Úgy unom már, hogy nem tudok egy rendes sóletet sem úgy elkészíteni, hogy előtte ki ne kelljen válogatnom a babok közül a drágaköveket!"




Pinned Image
forrás

Vannak gyönyörű gyertyatartók, amiket csak ünnepeken vesz elő az ember. Ennek a tulajdonosa gondolt egyet, és a hétköznapokban is hasznosította. Naná, hogy nem hangulatvilágításra, hanem karkötőtárolásra.





forrás
Találós kérdés: Mi az, képkeretben hurka, hurkában gyűrű? ;)



DIY Ring Holder
forrás
Szerintem ha kutatást végeznénk, hogy mi az a tárgy, amit legtöbbször újrahasznosítanak, akkor a boros dugók az elsők között lennének. Valahol nem sokkal utánuk pedig a gombok :) (nézd csak meg a gyűrűket)




forrás
Ha már gyűrűtartókról van szó, nem hagyhattam, hogy legalább egy esküvőiről ne tegyek be képet. Természetesen itt sem a klasszikus változatot választottam.

2012. június 20., szerda

A Gyűrűk Ura másképp, avagy hová rejteném az Egy Gyűrűt

"Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen."




Térjünk csak vissza a kezdetekre! Szóval az Egy Gyűrűt Szauron kovácsolta a Másodkorban, 1600 körül az Orodruin tüzében, hogy hatalmának egy részét halhatatlanná, elpusztíthatatlanná tegye. A tündék és emberek seregei azonban a Másodkor 3441. évében, Gil-Galad és Elendil király vezetésével, összefogtak Szauron ellen és Elendil fia, Isildur levágta a Gyűrűt Szauron ujjáról. Ezzel a Sötét Úr hatalma megtört. /forrás: Wikipedia/
A történet pedig így folytatódhatna: Két évvel később Nősziromföldén Isildurra és csapatára egy orkcsapat támadt. De ekkor jött egy hős leányzó (szerény személyem), aki élete kockáztatása révén megmentette a király életét, aki hálája jeléül az ujjára húzta a Gyűrűt.  
Én pedig ezt a gyűrűt biztos helyre helyeztem volna, ahol senki sem leli meg. Természetesen nem kerültem volna a hatása alá. Na jó, néha elővettem volna a kis rejtekhelyéről, hogy megtisztogassam, megcsókolgassam, megsimogassam, és véletlenül sem engedtem volna, hogy más nemhogy hozzáérjen, de még rá se pillantson az én kis Drágaszágomra! Szóval teljes mértékben tudtam volna kezelni a helyzetet. :)

Persze azért minimum két hátulütője lett volna a dolognak:
1. Nem íródott volna meg A Gyűrűk Ura trilógia,
2. és valószínűleg most így néznék ki:



Most pedig lássuk a gyűrűtartót, ami nem mellékesen karkötők tárolására is alkalmas: 

Háttérben az általam készített másik ékszertartó.


Az elkészítés menete:

Hozzávalók: színes papírok, CD lemez, kiskanál,
olívabogyós üveg


A CD-t körberajzoljuk a színes papíron,
majd kivágjuk, és ráragasztjuk.


Kivágunk két - az olívabogyós üveg kerületével
megegyező nagyságú - csíkot.



Az üveg tetejét szintén körberajzoljuk, de valamennyivel
nagyobbra vágjuk ki, mint az átmérő.


A kupakig bevagdossuk a papírt, majd ráragasszuk.



Utána így néz ki a kupak egyik oldalról...




és a másik oldaláról.


Az üvegre ráragasztjuk a csíkokat,
majd az aljára a színes papírral
befedett CD-t. Utána belerakjuk a
kiskanalat.


A kiskanálra felhúzzuk a gyűrűket,
majd belehelyezzük az üvegbe.


Végül az üvegre felhúzzuk a karkötőket.




2012. június 18., hétfő

Rendszerezés: fedők tárolása kémtörténetbe ágyazva

Én már mutattam, hogy  fedőim megzabolázására milyen akciótervet kellett kidolgoznom.Ezek után jöjjön egy újabb történet, mely talán napjainkban esett meg.
A fedő(k) sztori(ja): Az úgy volt kérem, hogy Szakács állandóan kísérletezik a konyhában. Soha nem tudjuk Fazékkal, hogy épp mi sül ki belőle. Aztán az egyik alkalommal.... Azt megtiltották, hogy beszéljek róla, de annyit elárulhatok, hogy egy olyan ételt alkotott, amit minden ember a legpompásabb falatnak tartana, amit életében csak fogyasztott. Persze a főgonosz Mindentbele ezt kiszagolta, és meg akarta szerezni a receptet. Ekkor jöttek a kémelhárítás emberei, hogy a védelmünkre keljenek. Szakácsot és Fazekat elvitték egy titkos helyre, még mi sem tudunk róla, hogy hová. Minket pedig a kémelhárítás ügynökei óvnak az esetleges támadásoktól, míg a pompázatos étket a XZY vállalat elő nem állítja sorozatgyártás formájában. 
A fedősztori: A fedőknek tárolóra van szükségük.


Fedőtartó - A tányéroknál is van!
forrás
A kémelhárítás emberei jelen esetben több trükkhöz is folyamodtak. Először is - a megtévesztés végett - a fedőket szétszórták a konyha különböző pontjain található szekrényekben. Majd azzal bízták meg 001 ügynököt, hogy álcázza magát kábeltartó sínnek. Az ellenség miért keresné őket a polc alján, ráadásul a tányérok fölött? Szerintem ez zseniális! Egyébként azt még megsúghatom, hogy 001 ügynök magyar származású. :)



Itt az a megtévesztés, hogy nincs megtévesztés. Ez tényleg egy fedőtartó (egyébként 002 ügynök). Mindentbele kémeinek eszükbe sem jut, hogy ezek azok a fedők, amelyek a titkot őrzik.



Most a zseniális 003 ügynök módszerébe tekinthetünk be. Mit is látunk? Egy fedőtartót? Nem! Ez egy fali tároló sín egy szekrényajtóra felfúrva. Jön Mindentbele, kinyitja a szekrényt, benéz, sehol semmi fedőnek való alkalmatosság. Mert hát az ajtóra már rá se tekint :)



Ez megint csak 003-as. Itt egy fiókban védelmezi a fedőket.




Ennek az akciótervnek a kidolgozásához valószínűleg anyukám segítségét kérhette az illetékes (004-es ügynök). Ugyanis szüléim, mikor birtokba vették első közös lakásukat, akkor a piros konyha elérésére törekedtek. Pontosabban az ara (anyukám) álma volt. Tehát férjeura a fehér színből - az akkori festékminőségnek megfelelően - ötödszöri mázolásra pirosat varázsolt. Majd anyukám másnap reggel a konyhába lépve olyan fejgörcsöt kapott, hogy vissza kellett térni a fehér változathoz (ennek elérése hetedszerre sikerült, miután a rózsaszín árnyalat megadta magát). Hogy mi köze ennek a kémtörténethez? Jön Mindentbele egyik kéme, belép a konyhába, és megcsapja a migrén szele. Még azt sem veszi észre, hogy a fedők a szeme előtt a falon voltak. Fejvesztve menekül :)




Pinned Image
forrás 
Újabb megbúvó a szekrényajtón. Jelen esetben 005-ös ügynök olyan picinyke, hogy szinte észre sem lehet venni. L alakú tartónak álcázta magát. Ez a legolcsóbb akcióterv a 11 közül.




01-potlids_rect540
forrás 
006-os ügynök akciójához sem kellett nagy összegű tárgyakat beszereznie a kémelhárításnak.
Csupán apró kampókat.



007 (más néven James Bond) nem tudott részt venni a Fedők fedősztorijában. Ő épp megint egy filmben szerepel. Helyét 008 vette át. Védenceit a magasba helyezte, majd alulról, hogy ne látszódjanak, serpenyőket függesztett fel.



009 remek ügynök, de nem a kreativitásáról híres. Egy az egyben lekoppintotta 008-at. :)



010 kihúzható fedőtartónak álcázta magát, így akár menekülőre is foghatja végszükség esetén. :)




011 úgy látta, hogy az lenne a legjobb a tanúi számára, ha új személyazonosságot kapnának. Épp ezért dísztányérnak álcázta őket :)




2012. június 14., csütörtök

Képzelt riport több fűszertartó tulajdonosával

Madarat tolláról, embert barátjáról. Hogy jön ez most ide? Eredeti értelmében sehogy. Én viszont eljátszottam azzal a gondolattal, hogy a bemutatott fűszertartók tulajdonosainak mi lehet a foglalkozásuk. Sőt, képzeletben még riportot is készítettem velük. Lássuk, hogy mit nyilatkoztak :)



Pinned Image
forrás
Házaló vagyok. Apám is az volt, még az '50-es évek közepén Amerikában porszívóügynökként kezdte a pályát. Akkor ő sikeres volt, de ma már lenézik ezt a szakmát, az idegeneket is nehezebben engedik be az otthonukba. Na de nem engem! Minden megjelenés kérdése. Látja az öltönyömet? Ez nem konfekció, a szabóm teljesen az én méretemre szabta! Hetente járok fodrászhoz igazításra, manikűröshöz polírozásra. A megjelenésnél csak a bemutatkozás fontosabb! Ma már nem azt mondjuk, hogy házaló ügynök vagyok, hanem termékmanager, aki a kedves vevő kényelme érdekében házhoz szállítja az árut. Legutóbb egy aranyos néninek echte, svájci gyártású késkészletet adtam el. Persze gyönyörű fa díszdoboz is járt hozzá. De ő azt mondta: "Mit csináljak azzal drágaságom? Vigye csak el!"  Én meg hazavittem, és készítettem belőle az asszonynak egy fűszertartót.




Pinned Image
forrás
Hogy mi a foglalkozásom? Maradjunk annyiban, hogy egy igazi gourmand vagyok. Az ízek szerelmese. Egy jól elkészített fogásból az első falat.... Hmmm, ízrobbanás! A hétköznapi ember számára felfoghatatlan, hogy mit érzek olyankor. Talán egy műértőhöz tudnám hasonlítani, akit megbabonáz egy festmény. Ezért is kereteztem be a fűszereimet. 




Glass Spice Jars. Customize this Magnetic Spice Rack (set of 24 empty STAMPED jars with your choice of spice names).  Free Shipping.
forrás
Ükapámig visszavezetve minden férfi méhész volt a családban. Én is ebbe születtem bele. De nem bánom, imádom, amit csinálok. Szeretem a méhek döngicsélést, a méz ízét, ahogy vándorlok a kaptárakkal egyik területről a másikra. Csodálatos ez az életforma. Látta már a fűszertartómat, azt is a méhek ihlették!




Pinned Image
forrás
Nem, én még nem dolgozom! Botanikát tanulok az egyetemen. Egy kicsit rosszalkodtam a szakvizsgám után (igazából tudom, hogy nem szabad könyvet tépdesni), ugyanis megfogadtuk a barátnőimmel, hogyha sikerül, akkor az egyikünk könyvét szétvagdossuk, és a képeket felhasználjuk belőle valamire. Végül fűszertartóként végezték :) 



Pinned Image
forrás
Magyar nyelvet és irodalmat tanítok egy középiskolában. Mindig is vonzottak a szavak, romantikus diákéveim alatt még versírással is próbálkoztam. Persze, azok a mai napig érintetlenül a fiókom mélyén lapulnak. Hogy azóta van-e valami más hobbim? Imádok Scrabble-t játszani :)



Pinned Image
forrás

Ha most így rám néz, akkor biztos nem gondolja, hogy a munkámhoz öltöny és nyakkendő viselete kötelező. A tőzsdén dolgozom, de aztán a nap végén szeretek leereszteni. Hazaérek, felveszem az olajfoltos overallomat (ami jelenleg is van rajtam), majd bütykölöm a Csajkámat. '63-as kiadás. Látott már ennél szebbet?! Na jó, a barátnőmet még nem látta! :) Gyönyörű, és imád főzni. Neki készítettem ezt a fűszertartót.




Pinned Image
forrás
 Műkereskedő vagyok. Nem akarok hencegni, de egyszer még egy Van Gogh festmény is megfordult a galériámban. Na jó, nem egy igazi, de egy rendkívül jó utánzat volt. Hogy honnan van a fűszertartóm? Tudja, számtalan vevőnek csak maga a festmény kell, a keretre nem tartanak igényt. Gondoltam, hazahozok egyet, jó lesz fűszertartónak :)!



Pinned Image
forrás
A hátam mögött a fiúk raktárosnak hívnak, de én nem szeretem ez a szót. Olyan lekicsinylő. A munkám egyébként is sokkal átfogóbb annál. Logisztikusként végeztem. Szeretem a rendet, a rendezettséget. Az otthonomban is. Igen, a fűszereknél is :).



Pinned Image
forrás
Grafomán típusú ember vagyok, főként ha tábla van a közelemben. Ez talán a szakmámnak köszönhető: kémia tanár vagyok. Szeretek kísérletezni. Otthon a fűszerekkel is:)!



Pinned Image
forrás
Apám erős akaratú ember volt. Azt szerette volna, ha egyszer híres kémikus leszek (állítása szerint Marie Curie egy távoli felmenőnk), én viszont már egész kiskoromtól kezdve anyám mellett sertepertéltem a konyhában. Végül apám kedvéért elkezdtem az egyetemet, de párhuzamosan vele a szakácsképzőt is. Persze az utóbbi győzött. Emlékül csoporttársaimtól kaptam egy pár kémcsövet ajándékba. Mire is használhatnám őket, ha nem fűszertartónak? 


  

forrás


forrás

"Mindennapi apró vállalkozásaimról jegyzetelgetek. Felfedeztem többek között a kreatívság jótékony hatását, ismerkedem a mécsestartó és hangulatlámpa készítés rejtelmeivel :). Felfrissítem emlékezetemet a befőzésről, elrakásról, próbálkozom az aszalással, szárítással ..."
Ennél a szereplőnél csaltam. Az előbbiekkel ellentétben ez a nyilatkozat nem a fantáziám szüleménye, hanem az egyik olvasómtól idéztem.
Mindenkinek nagyon örülök, aki betér vagy netalántán rendszeresen visszatér az oldalamra, hiszen ők, azaz ti inspiráltok a blog működtetésére. Közületek pedig a legelső hivatalos olvasó Erika, a vállalkozó nő volt.
Köszönöm!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...