Translate

2012. március 30., péntek

Gondolatfüzér: Dunától a törölközőtárolásig

Veletek is előfordult már, hogy másodpercek töredéke alatt eljuttok gondolatban mondjuk a reggeli lekváros kenyértől a patás ördögig (Ez a ma reggeli gondolatfüzérem, de erről nem fogok most beszélni. Pontosítok: Soha!)?
Térjünk inkább rá a címben szereplőkre. Szóval egy napsütéses szeptemberi délután ültem a Duna partján: bámulom a napsugaraktól csillámló folyót Þ nyáron a Csemetéink milyen önfeledten lubickoltak a felfújható medencénkben! Þ Mekkora is az a medence? Sacc per kábé 1 m2! Þ Lehet, hogy a kádunk még nagyobb is nála? Þ Hűha, nemsokára jön a fürdetési idő! Þ Milyen cuki a nagyobbik Picinykém abban a majmos fürdőlepedőben! (mosoly megjelenik az arcomon) Þ Apropó! Miért is a gyerekszobai szekrény sarkán tároljuk Csöppségeink törölközőit (a nagyobbikét idestova 3 éve)?
Na, és ez az utolsó gondolat teljesen kizökkentett. De tényleg, miért is? Senki ne kérjen rá tőlem logikus magyarázatot, mert nincs. (Na jó, ha nagyon erőltetem agytekervényeimet, akkor mondhatom, hogy a gyerkőcöket úgyis törölközőbe bugyolálva vittük be a szobába, hát akkor már miért ne maradjanak ott?) Egyébként – köztünk szólva - tárolási lehetőség már nem is akadt a fürdőszobában. Akkor meg ott hová akasszuk?
Közben elkezdem mormolni József Attila: A Dunánál: „A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj…” Þ Hű de szeretem a dinnyét! Þ Hol is ettem azt a mézédes dinnyét? Þ Ja, már emlékszem! Balatonfüreden mikor hazafelé tartottunk a nyaralásról. Þ Megálltunk valahol egy régiségpiacon is. Þ Mit is vettem ott? Þ Egy zománcos bögrét, egy régi vállfát…. Þ Ez az! Vállfát! A gyerkőcök törölközőit felakasztjuk a vállfára!
És mindez másodpercek töredéke alatt J!

Vállfából törölközőtartó




2012. március 29., csütörtök

Emeletes ház fedőknek az újrahasznosítás jegyében

Tegnap kitaláltam, hogy ebédre pizzát fogok sütni. Neki is álltam a munkálatoknak: egyik kezemben a liszt, másikban az élesztő. Egyik fülemmel hallgatom a rádiót, másikkal a Picinykémtől eredő neszeket, jelen esetben trapp, trapp, trapp (eltűnt a gyerekszoba irányába), majd trapp, kocc, trapp, kocc, trapp, kocc (húzza maga után a kisszéket). A zajok egyre erősebbek, KÖZELEDIK! Kiszimatolta ugyanis a Drága, hogy itt valami készülődik, és ő, mint képzett szakácsnő (valószínűleg ezt gondolja így 1,5 évesen) gasztronómiai tudását szeretné megcsillogtatni, azaz segít, amiben csak tud.
Miután többször elmagyarázom számára, hogy nem tanácsos a dagadó tésztához nyúlni miközben a robotgép spirálos karja körbe-körbe forog, úgy gondolja, hogy akkor máshol hasznosítja magát. Leszáll a kisszékről, majd odatipeg a műanyag edények tárolására szakosodott szekrényhez, hogy annak tartalmát vegye szemügyre. Rövid állapotfelmérés után arra a diagnózisra jut, hogy a túl nagy zsúfoltság miatt itt bizony klausztrofóbia gyanúja állhat fenn, ezért ezt megelőzendő mindenkit kiinvitál a szabadba, ami ebben az esetben a konyhakövet jelenti.

Levegőzés, futkározás a szabad levegőn

Pár szerencsés kiválasztott még egy kör kocsikázásban is részt vehet, amolyan „ismerd meg településed és környezeted” kiránduláson.

Indulásra készen (már csak a kocsis hiányzik :)

Végül mikor pirosló arccal visszatérnek, én, mint gonosz főbérlő visszatessékelem őket a helyükre, de ígéretet teszek, hogy kicsit szellősebbé teszem otthonukat: építek egy kétszintes panelházat a fedők számára! 
Íme a XXI. század építészeti remekműve:

Építkezésünk kellékei: gyurmaragasztó, ételfutáros műanyag doboz, olló

Az épület 2. szintje felhelyezés előtt

Az épület 2. szintje felhelyezés után a boldog lakókkal
A komplett építészeti remekmű, melyet malter helyett gyurmaragasztó rögzít az ajtóhoz.
Lakóink számára panorámás kilátás nyílik a sütőben pirosló kenyérre!
Kívánhatnék ennél többet, ha fedő lennék?

Picinykém, téged pedig arra kérlek, hogy bocsáss meg, de apádkáddal hétvégén felszereltetek egy biztonsági szekrényzárat ;)!



2012. március 28., szerda

Kémiaóra másképp, avagy a lefolyó tisztítása

„Kedves Gyerekek! A mai órát az iskola épületén kívül fogom tartani. Fogjátok meg szépen egymás kezét, és kettesével álljatok be a sorba, mert elsétálunk a közelben lévő szerény hajlékomba. Ennek okát pedig abban keressétek, hogy ma reggel - miközben kávéscsészémet öblögettem - arra a normálistól eltérő jelenségre figyeltem fel, hogy a mosogatólé nem a tőle megszokott spirálos örvény formájában távozik a lefolyó irányába, hanem igen-igen lassan, meg-megállva.”
Tíz perccel később: „Most, hogy körbeálltuk a mosogatót, a következőket fogom tenni: egy tölcsér (nem feltétlen szükséges) segítségével beleöntök a lefolyóba fél pohár szódabikarbónát, utána pedig egy egész pohár ecettel meglocsolom. - Hát nem gyönyörű látvány gyerekek?! Ez a pezsgés, akárcsak a városi szökőkutunkat látnám! - Végül mikor ez a jelenség alábbhagy (kb. 10perc), akkor az egészet nyakon öntöm egy kanna forró vízzel.



És most, ha tényleg iskolás lennék, akkor azt mondanám: Hűűű, tök baró, tök szupi és tök buli! (ugye, ezeket ma már nem mondják? J) De mivel „komoly” felnőtt vagyok, ezért csak a következőket mondom: Nagyon érdekes kémiai reakciót figyelhetünk meg, ahol a mi konyhai ecetünk, azaz kémia nyelvén az ecetsav vizes oldata és a szódabikarbóna, azaz nátrium-hidrogénkarbonát összetalálkozik, és az utóbbi az előbbit széndioxid termelése mellett semlegesíti, miközben együttes erővel leszedik a szennyeződéseket a lefolyó faláról. (És egyébként tök pipec J)

2012. március 26., hétfő

Jancsi, Juliska és a sütő esete

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, ott, ahol a kurta farkú malac túr, na még azon is túl, volt egyszer egy kerek erdő. Ennek a bereknek a szélén állt egy pici házikó, melyben éldegélt Jancsi, Juliska, az ő apukájuk és gonosz mostohájuk. A gyermekek édes szüleje egész nap kint dolgozott az erdőben - ugyanis favágó volt a lelkem -, mostohájuk pedig - mint ahogy a jelző is mutatja - elég mostohán bánt velük.
Miután az erdő szélén más gyerkőc nem lakott, így szinte éjjel-nappal kettecskén voltak. De ők ezt nem bánták, mert nagyon szerették egymást.
Egy szép tavaszi napon (mint amilyen most is van), aztán felkerekedtek kis elemózsiás kosárkájukkal, hogy felderítsék az ébredező erdőt. Egyre beljebb, és beljebb merészkedtek a rengetegben, miközben a rügyező fákat és a virágba borult réteket csodálták. Eszes gyermekek lévén, séta közben kis kenyérdarabkákat szórtak el az úton, hogy idővel hazataláljanak. Amikor azonban erre került volna sor, riadtan vették észre, hogy a kis morzsák nincsenek sehol, mert bizony a kismadarak mind egy szálig felcsipegették!
Juliskánk sírva fakadt, de Jancsikánk megvigasztalta: nem kell félni, most feküdjenek le aludni, holnap pedig kitalálják, hogy hogyan találnak majd haza! El is szunyókáltak az arra alkalmatos mohaágyukon, és amikor reggel felébredtek, hát mit vettek észre? Egy mézeskalács házikót! Miután pocakjuk mérgesen korgott-morgott, megrohamozták a kis kunyhót, hogy lecsillapítsák eme testrészüket. Amikor azonban Jancsikánk éppen beleharapott volna a nyalóka formájú ereszcsatornába, nyikordult az ajtó, és egy vasorrú bába jelent meg egy szem fogát kivillantva. Beinvitálta a gyerekeket, mert hát – hogy is mondjam szépen – nagyon szerette őket (Ugye most mindenki tudja, hogy úgy szerette őket, mint speciel én a lecsót?). Szépen, lassan a „kemence” felé terelgette őket, de amikor kinyitotta az ajtaját, Juliskánk riadtan felkiáltott: „Te jó ég! Hogy néz ki ez a sütő öreganyám?!” 
Ugyanis az alján odaégett fekete foltok éktelenkedtek.



Vasorrú bábánk pironkodva felelte, hogy már hosszú évek óta nem volt ideje elmenni a háztartási boltba valami maró tűzhelytisztítót venni, ezért eme piszkos küllem.
Erre Juliskánk - akinek mostohája a gyermekekkel igaz, rosszul bánt, de a környezetvédelemre azért odafigyelt - megkérdezte:
-         Van itthon öreganyám esetleg ecet?
-         Hát, az biza van, a savanyúságokhoz azt használom! – felelte a vasorrú.
-         És szódabikarbóna is lenne?
-         Hát, ha már így kérded, akkor azzal is szolgálhatok, mert gyakran azt használom sütőpor helyett!
-         Akkor egyet se féljen nénike! Szódabikarbóna és ecet keverékével olyan tisztává varázsolom a sütőjét, hogy szebb lesz, mint újkorában!
Ezzel a kislány felgyűrte ruhája ujját, majd megszórta a sütő alját szódabikarbónával, végül az egészet ecettel meglocsolta. Várt egy ideig, aztán egy szivaccsal a vegyi erő mellé a manuális erőt is bevette.





És láss csodát, ilyen volt (Csak még egyszer, az összehasonlítás végett :):


És ilyen lett.



Banyánk annyira meghatódott eme látványtól, hogy megfogadta, innentől kezdve csak és kizárólag mézeskalácsot fog sütni benne. Adott is a frissen készített süteményekből egy talicskára valót két főszereplőnknek, akik végül hazataláltak, és még ma is azt eszik, ha el nem rontották tőle a hasukat J! Itt a vége, fuss el véle!


2012. március 23., péntek

A konyharuha és a hűtő mágneses kapcsolata

A jóember, illetve adott esetben jóasszony a frissen mosott (esetleg ne adj Isten 10 literes fazékban kifőzött), vasalt konyharuhát kirakja a háztartások többségében használatos helyére: azaz a sütő elé.
Ekkor jön az ő tündérien aranyos palántája arcocskáján huncut mosollyal, melyből egy jól képzett anya számára megállapítható, hogy valami rosszban sántikál. Óvatosan megközelíti a sütő ajtaját – esetleg ravaszul hátrafelé araszolva, hogy anya megnyugodjék: az ő picinykéjének csak azért áll felfelé a szája szeglete, és látszanak ki gyöngy fogacskái, mert szereti az anyukáját, és így adja a tudtára. Anya visszamosolyog rá, de ekkor Cukorka egy határozott mozdulattal lerántja a konyharuhát, majd egy olimpiai dobogós rövidtávfutó gyorsaságával végigszalad a lakáson – közben a konyharuha 99 %-a a földön, 1%-a a kezében -, a koszosabb területeket kétszer-háromszor is körbejárja, majd miután elfárad, gondosan leteríti a járólapra - esetleg még a csücskeit is eligazítja -  és mint aki jól végezte dolgát, eldől rajta.
Mindez idő alatt pedig az Anya még csak ott tart, hogy kikerekítette szemét-száját, hogy elkiáltsa magát: NEEEEEEEEE!
Na, miután az én Picinykém ezt úgy harmincszor megcsinálta velem, akkor rájöttem, hogy kell egy másik helyet találnom a konyharuhák számára. Mivel feljebb nemigen volt akasztó számára hely, ezért hűtőnk oldala tűnt jó megoldásnak. Akasztó helyett viszont mágneses fűszertartó konténerrel rögzítettem. Eddig egész jól szuperál! Csak oda ne húzza a kisszékét J!


Egyébként a mágnes partedli tárolására is kíválóan alkalmas :)!

2012. március 22., csütörtök

Egy komód pályafutása

Tizenöt fiókos komódunk pályafutása előző lakásunkban kezdődött. Miután igen kis garzonlakásról lévén szó, ezért rendkívül sok funkciót töltött be: ott tároltuk zoknijainkat, alsóneműinket, varrókészletemet, iratainkat, irodaszereket és még sorolhatnám.
Aztán új és nagyobb lakásunkban kiszorult az előszobába, hogy kitaposott cipőinket elrejtse a kritikus szemek elől. Egyébként álmaim előterének központi darabját testesítette meg.

Egy kis túlzással hasonló stílusú volt előszobánk. Na jó, nagyon nagy túlzással :)
kép forrása: Pottery Barn

Végül ezt a képet szétrombolta a tárolás szükségessége. Helyét elfoglalta egy ikeás Pax-szekrény, komódunk pedig egy újabb helységben kapott helyet: a gyerekszobában. Ott aztán tökéletesen megmutatkozott, hogy fiókjainak száma nem csak az előnye, hanem a hátránya is. Miután Ő minden egyes alkalommal megkérdezte, hogy kisebbik csemeténk nadrágjait melyik fiókban is tartjuk pontosan, kénytelen voltam magam elszánni a következőkben ismertetett drasztikus lépésre: MINDEN FIÓKOT táblafestékkel lefesteni és FELIRATOZNI!!!
A szokványos festékboltokban fellelhető fekete (gyerekszobába nekem túl depis) és zöld (erről meg tényleg az iskolatábla jut eszembe) szín helyett én valami mást szerettem volna: mondjuk bordót? Szerény városkánkban eme szín táblafesték formájában már nem volt elérhető (állításuk szerint már nagykerben sem lehet kapni), ezért egy nagyvárosban élő barátnőm beszerezte az országunkban fellelhető utolsó darabot (erre nem vennék mérget, de nagy valószínűség szerint így van). A festékesdoboz űrtartalma össz. fix 7ml volt, ezzel tökéletesen be tudtam fedni 1 fiókot, és már csak 14 darab volt hátra. A festék ára 1000 Ft volt, ha jól osztok-szorzok, akkor 15 000, azaz tizenöt-ezer forintból le is festhettem volna az egészet (már ha még valahonnan tudtunk volna szerezni). Khmm, ezért biza már veszek egy új komódot, és krétával ráfirkálom a fiókok tartalmát. Ekkor támadt az az ötletem, hogy megpróbálkozom szimpla akrilfestékkel, hiszen az is vízálló. Így 500 Ft-ból lefestettem az egészet 2 rétegben. A kicsik kedvéért rárajzoltam, a nagyok kedvéért ráírtam (nem vagyok egy nagy rajztehetség, ezért a felnőttek a rajzolt nadrágjaimra képesek azt hinni, hogy azok harisnyák, míg a fiam egy karikában és pár színes pöttyben képes meglátni egy marslakót), hogy melyik fiókban mi van.
Végre mosogatás közben nem kell mosogatólétől csöpögő kézzel beslattyognom a gyerekszobába, hogy megmutassam, hogy picinykém nadrágjai balról számolva az első oszlop, alulról számolva a második sorban vannak. Köszönöm táblafestéknek kinevezett akrilfesték J! 

Komódunk átalakítás előtt

Komódunk átalakítás után
A képen a 2-3. oszlop alulról 1-3. sorának fiókjai láthatók :)! Hű, akár amőbázni is lehetne rajta!





2012. március 21., szerda

Fedő neve Jenő, avagy fedőneve Jenő

Miért ennek a szakállas viccnek a poénját adtam címnek? Figyelj csak, elmesélem szépen, sorban, rendesen (Marék Veronika után szabadon :))!
Mikor készen lett a szép, új konyhaszekrényünk, elhatároztam, hogy ott biza nem fognak a fedők össze-viszza heverészni. Kidolgoztam egy roppant egyszerű szisztémát: minden fazék tetején a saját fedele foglal helyet. Eme jól megkonstruált rendszer addig működött is, amíg egy olyan szerencsétlen lábashoz nem kellett fedő, amelyhez a gyártó nem "adományozott". Tehát a rendszer összedőlt (a szó szoros és elvont értelmében is).
Ekkor egy újabb akciótervhez kellett folyamodnom, melynek történetesen a fedőneve: Jenő. Szóval bizonyára ismeritek azt az Ikeás edényszárítót, ami addig szép és jó, amíg nem funkcionál szerepe szerint. Ugyanis onnantól az edényekről lecsöpögő víz elárasztja az egész konyhát. Mi erre a megoldás? Csak és kizárólag száraz dolgokat lehet rá pakolni!
Na, így találkozott Jenő és a fedők!

Tálcára rakva még ki is húzható. És mennyivel áttekinthetőbb!






Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...