Gondolatfüzér: Dunától a törölközőtárolásig

Veletek is előfordult már, hogy másodpercek töredéke alatt eljuttok gondolatban mondjuk a reggeli lekváros kenyértől a patás ördögig (Ez a ma reggeli gondolatfüzérem, de erről nem fogok most beszélni. Pontosítok: Soha!)?

Térjünk inkább rá a címben szereplőkre. Szóval egy napsütéses szeptemberi délután ültem a Duna partján: bámulom a napsugaraktól csillámló folyót Þ nyáron a Csemetéink milyen önfeledten lubickoltak a felfújható medencénkben! Þ Mekkora is az a medence? Sacc per kábé 1 m2! Þ Lehet, hogy a kádunk még nagyobb is nála? Þ Hűha, nemsokára jön a fürdetési idő! Þ Milyen cuki a nagyobbik Picinykém abban a majmos fürdőlepedőben! (mosoly megjelenik az arcomon) Þ Apropó! Miért is a gyerekszobai szekrény sarkán tároljuk Csöppségeink törölközőit (a nagyobbikét idestova 3 éve)?

Na, és ez az utolsó gondolat teljesen kizökkentett. De tényleg, miért is? Senki ne kérjen rá tőlem logikus magyarázatot, mert nincs. (Na jó, ha nagyon erőltetem agytekervényeimet, akkor mondhatom, hogy a gyerkőcöket úgyis törölközőbe bugyolálva vittük be a szobába, hát akkor már miért ne maradjanak ott?) Egyébként – köztünk szólva - tárolási lehetőség már nem is akadt a fürdőszobában. Akkor meg ott hová akasszuk?

Közben elkezdem mormolni József Attila: A Dunánál: „A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj…” Þ Hű de szeretem a dinnyét! Þ Hol is ettem azt a mézédes dinnyét? Þ Ja, már emlékszem! Balatonfüreden mikor hazafelé tartottunk a nyaralásról. Þ Megálltunk valahol egy régiségpiacon is. Þ Mit is vettem ott? Þ Egy zománcos bögrét, egy régi vállfát…. Þ Ez az! Vállfát! A gyerkőcök törölközőit felakasztjuk a vállfára!

És mindez másodpercek töredéke alatt J!

Vállfából törölközőtartó