„Kedves Gyerekek! A mai órát az iskola épületén kívül fogom tartani. Fogjátok meg szépen egymás kezét, és kettesével álljatok be a sorba, mert elsétálunk a közelben lévő szerény hajlékomba. Ennek okát pedig abban keressétek, hogy ma reggel - miközben kávéscsészémet öblögettem - arra a normálistól eltérő jelenségre figyeltem fel, hogy a mosogatólé nem a tőle megszokott spirálos örvény formájában távozik a lefolyó irányába, hanem igen-igen lassan, meg-megállva.”
Tíz perccel később: „Most, hogy körbeálltuk a mosogatót, a következőket fogom tenni: egy tölcsér (nem feltétlen szükséges) segítségével beleöntök a lefolyóba fél pohár szódabikarbónát, utána pedig egy egész pohár ecettel meglocsolom. - Hát nem gyönyörű látvány gyerekek?! Ez a pezsgés, akárcsak a városi szökőkutunkat látnám! - Végül mikor ez a jelenség alábbhagy (kb. 10perc), akkor az egészet nyakon öntöm egy kanna forró vízzel.”
.JPG)
.JPG)
És most, ha tényleg iskolás lennék, akkor azt mondanám: Hűűű, tök baró, tök szupi és tök buli! (ugye, ezeket ma már nem mondják? J) De mivel „komoly” felnőtt vagyok, ezért csak a következőket mondom: Nagyon érdekes kémiai reakciót figyelhetünk meg, ahol a mi konyhai ecetünk, azaz kémia nyelvén az ecetsav vizes oldata és a szódabikarbóna, azaz nátrium-hidrogénkarbonát összetalálkozik, és az utóbbi az előbbit széndioxid termelése mellett semlegesíti, miközben együttes erővel leszedik a szennyeződéseket a lefolyó faláról. (És egyébként tök pipec J)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése