Translate

2012. június 13., szerda

A piszkos és tiszta mosdókagyló előállításának trükkjei

A piszkos mosdó receptje:
A tökéletes hatás eléréséhez nem árt, ha van a háztartásunkban minimum két gyerkőc, akik a napi betevőjük elfogyasztása közben előszeretettel részesítik előnyben az evőeszközök helyett a felső végtagjaikat.
Amennyiben rendelkezésünkre állnak, akkor garantálom, hogy a piszkos mosdó tökéletes képe akár fél napi munkánk gyümölcseként is elénk tárulhat. Ehhez azonban egy nagyon szigorú utasítást be kell tartani: folyóvízen és gyermekkézen kívül semmi sem érintheti ezalatt az idő alatt a mosdónkat! Amennyiben ezt a szabályt nem tartjuk be, félő, hogy az optimálisan mocskos hatást nem érjük el a kívánt periódus alatt. Ez esetben reklamációt nem fogadok el!
Tehát két kis csemeténket ültessük le az asztal mellé, majd helyezzünk eléjük egy-egy kakaóscsigával megfejelt tányért (esetleg lekváros kenyér is jó lehet. Szigorúan valami sötétebb, mondjuk szilva- vagy áfogyadzsem, ami a fehér mosdón szinte rikít). Kívánjuk nekik jó étvágyat, majd gyönyörködjünk benne, ahogy összemaszatolják a kis arcukat és kezeiket eme kakaós csodával. Ha teli a pocak, akkor természetesen kézmosás. Engedjük, hogy a mosdókagylót minél inkább körbetapicskolják. Lehet, hogy most egyeseknek nagy önuralomra lesz szükségük, de újra elmondom: Ne nyúljunk semmivel sem az összekakaózott felülethez. Nem, még kézzel sem szabad törölgetni!!!
Utána tereljük őket a játszótér felé. Legjobbak azok az eu-komform játszóterek, melyeket egy homoktengerre építettek az esetleges balesetek elkerülése végett. Ha vannak még rajtam kívül olyan szerencsések, akiknek ez megadatott, akkor örülhetnek, hogy Picinykéiket nem kell feltétlenül a homokozóba erőltetniük, mert csúszdázás, hintázás és egyéb tevékenység közben is megfelelő mennyiségű homokszemcsét sikerül magukra vonzani. 1-2 óra "úszkálás" után természetesen megint a mosdó felé vesszük az irányt, próbálva levakarni gyermekeinkről (és nem a mosdóról!!!) a koszt.
(Ha a mocskos mosdó előállítására tervezett napon rossz idő van, akkor se csüggedjünk, van B terv is: játszóterezés helyett iktassunk be vízfestékezést gyermekeink számára. Ha kisebbek, és az ecsetet még nem tudják használni, akkor nyugodtan engedjük, hogy kis kezecskéikkel maszatoljanak a festeni kívánt felületen. Természetesen ezt a tevékenységet a mosdókagylónál se hagyják abba.)
Most pedig következzék az ebéd. Első fogásnak olyan levest ajánlanék, amely paprikás rántást igényel. Lehetőleg levesbetétnek minél nagyobb és csúszkálósabb tésztát javasolnék, melyek az evőeszközök használatában kevésbé járatos személyeket arra kényszerítik, hogy végül két kis kezüket használva helyezzék a szájukba. Aztán második fogásnak valami paradicsomosat szorgalmaznék. Tapasztalatból mondom, hogy a bolognai spagettinél tökéletesebbet nem is találhatnánk (a tészta fontosságáról már az előbbiekben írtam). Végül desszertnek: minél csokisabb, annál jobb! Természetesen gyümölccsel is zárhatjuk a főfogást: a cseresznye- és meggyszezon tökéletes alkalma annak, hogy olyan fajtákból választhassunk, amelyek nem csak a ruhát, de a fehér porcelánt is színesebbé teszik.
Ha pedig mindenki pontról pontra betartotta az utasításokat, akkor a mosdónak a következőképpen kell kinéznie:




A tiszta mosdókagyló receptje(i):
Tudom, hogy nehezen veszünk búcsút eme gondosan megtervezett alkotásunk látványától, hiszen fél napi munkánk van benne (itt csemetéinkről sem feledkezhetünk meg, hiszen az ő közreműködésük nélkül hosszabb ideig tartott volna az elkészítése), de ha mégis rászántuk magunkat, akkor nézzük, hogyan tehetjük tönkre:
1. Első módja, hogy megint unalmasan fehér mosdókagylónk legyen:
Ecettel bespriccelem, majd 10 percig állni hagyom a felületen (ez fertőtlenít). Utána szódabikarbónával megszórt szivaccsal áttörlöm. Ennyi :)


Ecet és szódabikarbóna.
Ez a keverék már a lefolyó tisztításánál is bevállt.

2. Második lehetőség, hogy szemünk épségét kockáztatva csillogó mosdónk, kádunk vagy mosogatónk legyen:
Szódabikarbónával beszórjuk a tisztítani kívánt felületet, majd öko mosogatószerrel kicsit meglöttyintjük, és végül szivaccsal nekiesünk.

3. Harmadik mód arra, hogy fél napi munkánkat 2 perc alatt tönkretegyük:
  • 1 bögre bórax                                         
  • 1 bögre szódabikarbóna
  • 1/4 bögre citromsav
  • Ezeket összekeverem, majd a takarítás során beszórom vele a kádat vagy mosdót vagy mosogatót, majd szivaccsal jól eldolgozom. Öblítés, és kész is van!


    És akkor lássuk, hogy ezek a szerek mit tettek a mi mosdónkkal:


    
    Tudom, szánalmasan vakítóan fehér lett! :)

    4 megjegyzés:

    1. Betáraztam otthon szódabikarbónából, de az utóbbi időben nem ezzel mosok hajat. Úgyhogy bevetem más területen is. Köszi az ötletet!

      VálaszTörlés
      Válaszok
      1. Én meg hajmosáson kívül szinte minden másra ezt használom. Ha a szódabikarbóna címkére rákattintasz, akkor kiadja még egy pár bejegyzésemet. Egyébként elárulod, hogy hajmosásra miként kell használni? Felkeltette az érdeklődésemet :)

        Törlés
    2. a mosdótok mögött az a kék mintás valami, csempe?

      VálaszTörlés
      Válaszok
      1. Igen, csempe. Még kb. 15 éve, a szüleim lakásfelújításánál kértem apukámat, hogy óvatosan szedje le (szerencsére oly mértékben felpúposodott már, hogy nem jött le olyan nehezen), mert ha egyszer lesz saját otthonom, akkor ezeket szeretném a fürdőnkbe. És láss csodát, most ott is vannak :)

        Törlés

    Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...