Translate

2012. július 3., kedd

F.Sz. lelki gyógyulásáért! (I. rész)

Páciensem, F.Sz. (kérésére csak nevének monogramját adhatom meg) a közelmúltban azzal a problémával fordult hozzám, hogy visszatérő álmok kínozzák. Nem beszélhetünk rémálmokról, hiszen kellemes érzéseket keltenek benne: egyszerűen nem talál rájuk magyarázatot.
F.Sz. egyébként a wellness iparban dolgozik, főként kozmetikumokat és egyéb szépségápolási termékeket raktároz. Szereti a munkáját, de ahogy ő mondja "valami nincs mostanában rendben vele".
Azt javasoltam számára, hogy hipnózis segítségével próbáljuk kideríteni a probléma okát. Először kicsit megijedt, de aztán megnyugtattam, hogy képes lesz kontrollálni minden egyes megnyilvánulását, tehát nem tud olyat mondani, amitől később zavarba jöhetne. Ugyanakkor ennek a módszernek a segítségével viszonylag rövid időn belül javulást érhetünk el. Végül beleegyezett.
A hipnózisülésen megkértem F.Sz-t, hogy nézzen a "feje" fölött egy pontot, majd lassan elszámoltam 1-től 10-ig, mely során egyre mélyebb és mélyebb állapotba került. Végül ebben a módosult tudatállapotban kértem, hogy elevenítse fel a legjellemzőbb álmát, érzéseit: "körülötte egy család nyüzsög, finom illatok terjengenek a levegőben, evőeszközök csilingelnek, poharak koccannak, nevetés, gyertyaillat, boldogság. Rend és nyugalom érzete járja át."  Javaslom, hogy ugorjunk időben (a mostani dátumtól 5 évvel ezelőttre). Ekkor F.Sz. megborzongott: "Enyhe fájdalmat érzek" - mondta. - "Mintha durva szövetet (smirgli) húznának végig az egész testemen." Nem sokkal később nevetésben tört ki: "Jaj, ott csikiz! (alapozó festés) Hmm, mintha selymes krémmel borítanának be (festés)"  Tanácsolom, hogy most a jelenbeli érzelmeire, érzéseire koncentráljon: "körülötte egy család nyüzsög, vízcsobogás, szappanillat, nevetés, boldogság, káosz."  
Diagnózis: F.Sz. valamiféle metamorfózison ment keresztül, melyet testileg és részben lelkileg sikerült neki feldolgoznia. Helytáll új környezetében is, sőt szereti is azt, csupán egy dolog hiányzik régi életéből: a REND!




F. Sz. beleegyezett, hogy fényképet közölhetek róla. Ez még az átalakulás előtt készült.
(még étkező szekrényként funkcionált)

F. Sz. jelenlegi állapotában. 
(már fürdőszoba szekrényként)


A holnapi nap során pedig megmutatom, hogy mitől is borult fel F.Sz. lelki egyensúlya.


7 megjegyzés:

  1. nem tudom ebből mennyi lehet vicc, vagy teljesen komoly?! de a végeredmény csodálatos

    VálaszTörlés
  2. Hát az tényleg komoly, hogy káosz uralkodik benne. Majd meglátod, ha holnap kinyitom és megmutatom a felső szekrény ajtaját :) Egyébként a szüleim étkező szekrénye volt. Azért olyan "szabottak" a felső képek, mert a családtagokat le kellett róla vágnom.

    VálaszTörlés
  3. Bámulatos és irigylésreméltó átalakulás. Nekem sem ártana....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mammka! A hozzászólásaidból következtetve te kívül-belül gyönyörű lehetsz! Ha nekem nem hiszel, akkor kérdezd csak meg bármelyik családtagodat :)!

      Törlés
    2. :)azt kellett volna írnom,hogy NÁLAM, az otthonunkban.:)Napok óta rosszul vagyok, az agyam se fog úgy....
      Zavarba hozol a szavaiddal.Én nem tartom magamat gyönyörűnek, és tudod,aki velem él, ők látják az énem,létem árnyékos, nehezen elviselhető voltát is.
      De nagyon kedves vagy,köszönöm!!!!!!

      Törlés
  4. Bámulatos a körítés is, nem vagy semmi ezekkel a szövegekkel :D Hirdetned kéne valami játékot ezzel kapcsolatban. Arra gondolok, mint a TÁP Színház valamelyik előadásán az az epizód, amikor bekérnek a közönségtől akármilyen tárgyakat és arra improvizálnak valami akciót. Na és így adnánk valami témát neked, te meg kitalálnál rá posztokat.
    DE, a lényeg:
    nagyon szép lett a szekrény, az átalakulás is megérne egy posztot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az ötletet, majd lehet, hogy egyszer tényleg lesz egy ilyen poszt :). Egyébként tényleg nagyon tudom élvezni a tárgyak "körítését".
      Az átalakulásról sajnos nem tudok képeket mutatni, mert kb.5 éve lett felújítva, és akkor még álmomban sem gondoltam, hogy lesz egy blogom, ahová felrakhatnám majd a képeket (Ezért nincsenek is) Az étkezőt (előtte kép) is régi családi képekről sikerült csak levágnom.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...