Translate

2013. február 23., szombat

Amikor az átalakítandó tárgy be(le)szól

Lehetnél egy kicsit csinosabb!- mondtam neki a legnagyobb jóindulattal. De ő csak a fejét rázta, és közölte, már megszokta ezt a ruhát, és már túl öreg ahhoz, hogy változtasson. "Esetleg egy pasztell zöld?"- kérdeztem óvatosan. - "Az az idősebbeknek is jól áll. Feldobhatnánk akár egy gyöngysorral is."
De nem, ő hallani sem akar róla. A "pasztellzűd" kisdedeknek való, vagy azoknak az úri nagyasszonyoknak ott a kastélyaikban, ahol ő anno szolgált. Neki a barna tetszik, slussz-passz! Ha jó volt ez a szín 60-70 évvel ezelőtt, akkor most sincs rajta semmi kivetnivaló, és különben is elege van a  21. század felgyorsult "divatosságából" (biztos a trendekre gondolt), és a régi szép időkben bla-bla-bla (itt elvesztettem a fonalat), és a repülőgépek összezavarták már az időjárást is (ez nem tudom, hogy jött ide), és még hogy gyöngysor, ő nem valami nagysága, hogy ilyen holmit aggasson a nyakába! Slussz-passz! (újra)

Ezek után mégis felpróbálta a "pasztellzűdet". Nem állt jól neki. (Igen, neki lett igaza!) Aztán olyan gyorsan megszabadult tőle, hogy még fényképet sem tudtam készíteni. A gyöngysorral már nem is próbálkoztam.
Végül petrolkék színben kiegyeztünk, és semmi lánc. Helyette.....

Íme az átalakulása:

2 éve egy aukciós portálon vásároltam potom 261 Ft-ért. 



Lecsiszoltam a keretet, majd festőszalaggal és újságpapírral lefedtem festés előtt.



Íme, amikor petrolkék színben pompázik (a pasztell zöldet olyan gyorsan lesmirgliztem, hogy még hírmondója sem maradt).


Az alap megvan. Merre tovább? Az akrilfesték a táblafestékhez hasonlóan (ha nem is olyan mértékben) jól tűri a krétát, és annak letörlését. Tehát elő a krétát, és jöhet a játék!


Lehetne mondjuk ilyen, ...

... vagy ilyen...

....

...

... és még sokmilyen. :)


Még számtalan variáció létezik. Ő viszont arra kért, hogy egy kissé koptassam meg, mert már csak úgy érzi jól magát. Újra elő a smirglit, és a kiálló részeknek nekiestem. De csak egy picit. Mert én viszont nem szeretem (többségében) a direkte koptatott dolgokat. :)




Mindenkinek szép napot, és jó alkotást kívánok!

6 megjegyzés:

  1. Jól állnak Neki a kék üvegek, azt hiszem, megfelelő társaságba keveredett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszöni szépen, átadtam Neki az üzenetet. :))

      Törlés
  2. megnéztem volna a pasztellzöldet is:) nekem a hullámos dísszel tetszik a legjobban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Á, még szinte meg sem száradt a festék, és már csiszoltam is le. Még a fényképezést is elfelejtettem. Egyébként nekem is a hullámos tetszik a legjobban. :))

      Törlés
  3. Jól néz ki! Nekem az a megoldás a kedvencem, amikor a sarkokat díszítetted ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Ami! Utána eszembe jutott még egy sarkos megoldás, de az már lemaradt a képekről. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...