Translate

2013. március 6., szerda

Három vágódeszka = három fogas I.

Szóval az úgy volt... - kezdené Pom-pom az aktuális történetét, de ekkor Gombóc Artúr egy darabka csokoládéval kínálja meg, és ezt a ritka alkalmat nem szeretné elszalasztani.
Ezért színre lépek én: Szóval az úgy volt, hogy egy szép napon a törölközőtartó vállfa Hipnózis Elősegítő Készülékké változott (előzmény itt olvasható), ezért a gazdája irdatlan dühbe gurult, és "Betelt a pohár!" felkiáltással a kamrába hajította (ebből is kiderül, hogy nem egy pszichológussal van dolgunk), majd új törölközőtartó alkalmatosság után nézett. Keresett, kutatott, és amikor a szerencse is mellé szegődött, talált négy darab hal kinézetű vágódeszkát (7,5 éve nászajándékba kapta, azóta őrizgette) és három darab ecseri piacon vásárolt akasztót. Ekkor a fejéhez csapott. Összeállt a kép!


Egy halacska ki lett iktatva. De annak is már tudom a leendő helyét. :)



A színt és a mintát is az akasztó adta. Íme az első variáció:
A fogas lapját körberajzolva mintát alakítottam ki az ikeás vágódeszkán.  


Majd az első sort lefestettem két rétegben fehér színnel.


A második sort szürke színnel.


Végül jött a fekete. 
És ezekre a friss, élénk színekre került volna az a kopott akasztó.
Valahogy ütötte egymást a kettő.


Aztán valamilyen úton-módon előkerült a csiszolópapír. Mert a fehér részén kicsit "szőrös" volt a fa. Szóval megcsiszoltam, és úgy gondoltam, majd újra lefestem. Hiszen elvileg nem szeretem a direkte antikolt holmikat. Elvileg. És ezek után mi történt? Minden színt megcsiszoltam. :)
Most nem akarok ujjal (linkkel) mutogatni, de az egészről Laura tehet. Túl jól néznek ki az enyhén koptatott sublótjai (a többi portékájáról már ne is beszéljünk).

Tehát az első akasztó elkészült. 
Hogy miért pont egy szervírozótálon fényképeztem? Annak csak pihent agyam a megmondhatója. :) 


Mindenkinek szép napot, és jó alkotást kívánok!


Ui.: Hamarosan jelentkezem a másik két fogassal. ;)

13 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszi! :)) Még lesz folytatás. Különböző mintájúak lesznek.

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Köszi! :)
      Alig várom, hogy felszereljem, csak most megtámadott valami kórság.

      Törlés
    2. Oh, akkor rohamos jobbulást!

      Törlés
    3. Köszönöm! (Remélem ezt a gyógyszerrel ellentétben meg szabad köszönni. :))

      Törlés
  3. Téged is utolért?! :(

    A múltkori vállfás ötleteidből megtetszett a fordítva felrakott, aminek így a kampóját lehet használni. Bevittünk egyet a fürdőbe. Néztük, hogy milyen ötletes. Aztán jött a nagy kérdés: felrakjuk?! Ne... :)))

    A halacskád is nagyon-nagyon tetszik!!! Kár, hogy nálunk ki lenne szavazva, mert nem illene a csempéhez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerdától kivagyok mint egy kutya! Nem vagyok én ehhez hozzászokva. :)

      A csempe meg tényleg meghatározza, hogy mit szabad, és mit nem. Még jó, hogy nálunk azon a részen fehér fal van. :)

      Törlés
  4. Hát ez már megint nagyon tetszik :D tökjó a festés!
    A linkkel mutogatással meg annyira aranyos vagy, köszönöm :)
    Várom a következő epizódokat...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, és jönnek, jönnek....:)
      És tuti, hogy a jövőben még egy jópárszor fogok ujjal mutogatni Rád. Persze csak jó értelemben.

      Törlés
  5. Tok jo!
    Meg a vagodeszka is! De kar hogy mar nincs ilyen a zikejaban :(

    VálaszTörlés
  6. Tok jo!
    Meg a vagodeszka is! De kar hogy mar nincs ilyen a zikejaban :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát biza, ezek a halacskák már több mint 7 évesek. Az Ikea azóta új vizekre evezett vágódeszka terén (is) :))

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...