Translate

2013. március 8., péntek

Három vágódeszka = három fogas II.

Családunk női tagjainak (anyukám, húgom és én) testhője 35,3-35,7 °C között mozog. Eddig csak mosolyogtam azon, amikor hugicám a 37,2 °C-nál már az Intenzívet emlegette, és bizonygatta, hogy ez a normál testhőmérséklettel rendelkező emberi egyedeknél 38,2 °C-nak felelne meg. Eddig. Mert aztán jött A nyavalya. Az igazat megvallva nehezen tűröm. Nem vagyok egy beteges fajta, az utóbbi 10 évben csak egyszer kerestem fel a háziorvosunkat, hogy megmutassak neki egy rejtélyes módon viselkedő anyajegyet. És ezek után kedden este 37,2 °C mutatott a hőmérő. Tünetek: derékfájás, ízületi fájdalmak. 37,8 °C-nál még megjelent ezek mellé a hajhagymafájdalom (hipotézisem szerint ott akart távozni a lázgőz :)) és a hidegrázás. Azt hiszem, a húgomnak igaza van: hívom az Intenzívet. :)

Szóval a fogasokat még nem sikerült felfúrnom, de szerencsére a kettes változatot még A nyavalya betörése előtt elkészítettem. (a képeket kivéve a szöveg egyezni fog az előző bejegyzésemmel, mert tényleg nem vagyok jól.)


A színt és a mintát is az akasztó adta. Íme a második variáció:
Míg az első esetben (leírása itt olvasható) a fogas lapját körberajzolva mintát alakítottam ki az ikeás vágódeszkán, addig a második halacskánál a körívek tetejét összekötő vonal adta a díszítést. 




Majd az első sort lefestettem két rétegben fehér színnel.


  A második sort szürke színnel.


Végül jött a fekete. 
És ezekre a friss, élénk színekre került volna az a kopott akasztó.
Valahogy ütötte egymást a kettő.


Aztán valamilyen úton-módon előkerült a csiszolópapír. Mert a fehér részén kicsit "szőrös" volt a fa. Szóval megcsiszoltam, és úgy gondoltam, majd újra lefestem. Hiszen elvileg nem szeretem a direkte antikolt holmikat. Elvileg. És ezek után mi történt? Minden színt megcsiszoltam. :)
Most nem akarok ujjal (linkkel) mutogatni, de az egészről Laura tehet. Túl jól néznek ki az enyhén koptatott sublótjai (a többi portékájáról már ne is beszéljünk).

Tehát a második akasztó elkészült. 
Hogy miért pont egy szervírozótálon fényképeztem? Annak csak pihent agyam a megmondhatója. :) 




Mindenkinek szép napot, és jó alkotást kívánok!

Ui.: Remélem hamarosan fel tudom majd fúrni az akasztókat, és akkor azzal együtt a harmadik mintája is kiderül. Annyit azért megsúgok, hogy az előbbi kettő lesz félig-meddig összemosva. :)
Ui.2.: Hölgyeim és Uraim, a tegnapi nap során történelmi esetnek lehettünk szemtanúi: a lázmérő 39 °C-ot mutatott. Tünetek: jégtömbbé transzformálódott végtagok, és forró párna a fejem alatt (ezt viselem a legnehezebben. Csak és kizárólag hideg párnával vagyok képes aludni. Nyáron a fagyasztónkba passzírozom. :)

2 megjegyzés:

  1. Szegény Te! Jobbulást kívánok Neked... a hőmérsékletekkel egyébként én is így vagyok, mint Ti ... én annak tudtam be, hogy nagyon korán, lázgörcsök miatt kivették a mandulám azóta a "hőemelkedés" 37,5 is igen-igen meg tud viselni .. a lényeg: legyél jól minél hamarabb :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Rajta vagyok az ügyön, mert már nagyon unom ezt a betegség dolgot. Megyek is eldőlni. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...