Translate

2013. március 11., hétfő

Három vágódeszka = három fogas III.

Vállfa lógott egy falon, egy szép magas falon. Egyszer jobbra dőlt, máskor pedig balra. Szemlátomást valami zavarta. Egy percig sem tudott egy helyben maradni.
Hogy kicsoda Vállfa? Hogy nem ismeritek? Ó, igazán senki sem ismeri! Egyszer ilyen, egyszer olyan! Hol egy törölközőtartóra hasonlít, hol egy mérlegre, hol egy hipnózist elősegítő készülékre.....  Most leginkább mindháromra. Egy hipnózist elősegítő törölközőtartó mérlegre. És a jövőben? Azt még senki sem tudja. Még ő sem.
(Amennyiben a fenti szöveg hasonlóságot mutat Csukás István Pom Pom című remekművével, akkor az nem a véletlen műve. Nagyobbik Picinykémmel folyamatosan azt olvassuk. Nem tudom, hogy ki élvezi jobban. Ő szerint egyértelmű, hogy ki. :))


Vállfa itt épp balra dől.
Vegyünk tőle érzékeny búcsút, mert beúsznak a képbe a halacskák. :)





Az alapdarabok újra: 3 db ikeás vágódeszka és 3 db ecseri piacon vásárolt fogas.


Most pedig kiderül, hogy mi a harmadik halacska mintája. Cikk-cakk!
Vonalzóval megrajzoltam, majd az előző két vágódeszkához hasonlóan (itt és itt olvasható) az első sort fehér, a másodikat szürke, és végül az utolsót fekete színnel lefestettem.


Ezt is kissé megcsiszoltam, hogy a fogashoz jobban passzoljon.



Aztán jöhetett az akasztók falra rögzítése. Nálunk azon a részen gipszkarton fal van, ezért speciális dübelekre volt hozzá szükség. Ezek kinyitják a kis szárnyacskáikat, ha beütöttük őket az előzőleg kifúrt (ez gipszkarton fal esetén gyerekjáték :)) lyukakba. Így néznek ki:

16-os kép
forrás


A halacskákat három helyen csavaroztam a falhoz: a farok részen (2 db), melynek helyét a fekete akasztó adta, és a szemét imitáló lyuknál. Ez nagyobb volt, mint a csavarfej, ezért alátétet tettem alá. Szerintem még dobott is a kinézetén. :)

A csavarok fejét a farok részen átfestettem fekete festékkel. 
A szem résznél viszont meghagytam a bronzos színét. 


Itt pedig már a törölközőkkel megpakolva. 





Mindenkinek szép napot, és jó alkotást kívánok!

10 megjegyzés:

  1. marha jó lett! akarom mondani, ponty jó :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Tudom, hogy már mondtam, de azért újra leírom: bírom a humorod! Ponty jó! :DD

      Törlés
  2. Ötletes! HALáli - csak hogy igyekezzek folytatni a Sublót által megkezdett sort :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Micsoda poénok! :) Még jó, hogy leírtátok őket, mert még elúsznának. :)

      Törlés
  3. ó, én csak a magam egyszerű módján közlöm Veled, hogy csuda helyesek lettek :)

    VálaszTörlés
  4. Mennyire jól néznek ki... Gratulálok, igazán odavagyok a fali-halaidért...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Bevetettem őket a mélyvízbe a sok törölközővel. :)

      Törlés
  5. Hat ezekkel bizony kifogtad a hal....akarom mondani fonyeremenyt.
    Vagy ugyis mondhatjuk arany halat fogtal es lett 3halkivansagod :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bárcsak teljesítené legalább egy a kívánságomat! :))
      Viszont Néked meg boldog névnapot kívánok utólag. Ahhoz még aranyhal sem kell. :))

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...