Translate

2013. szeptember 18., szerda

Táblára fel: 1 projekt 2 infó

Elérkeztünk a táblás projekt második fordulójához (az első rész itt olvasható), melybe kettő információt is sikerült belesűrítenem: megspékeltem a barkácsolást egy öko tisztítással. Ugyanis nem volt más megoldás. Mert ki ne ismerné az Ikea kincsesbányáját, melynek a Fynd keresztnevet adták? Ha rajtam múlna, rögtön a bejárathoz tenném, mert egész ikeás körutazásunk során azon szoktam izgulni, hogy közben miket happolnak el előlem a "zárórészlegen". Kivéve, amikor én mutatok fügét a másik vásárlónak. :)

Szóval legutóbb vettünk kettő darab Spontan mágnestáblát 590 Ft-ért, melyek anyaggal voltak ékesítve. Gondoltam, tiszta haszon, még a textilt is tudom majd valamire hasznosítani. Aztán jött a feketeleves. Vagy legalábbis szürke. Mert az anyag nem csak a széleken volt rögzítve ragasztóval, hanem az egész objektumon. Ragacs eltávolításra felkészülni!

Először lerántottam a posztót, majd...


... előkaptam a hajszárítót, és elkezdtem vele melegíteni a ragasztócsíkot. Más szó nem jutott eszembe, de ez inkább sáv mint csík. :) Ahol felmelegedett, ott téptem. A matricát is hasonló módszerrel távolítottuk el korábban a barátnőméknél. (itt olvasható).
Ha pedig ezek után azt gondoljuk, hogy kész, akkor sajnálattal jelentem, hogy NEM!


Ugyanis maradt a ragacs. Ezt olaj és szódabikarbóna keverékével dörzsöltem le. Ha nincs az utóbbi, akkor sóval is jól működik (kényesebb felületen nem árt kisebb területen előbb kipróbálni).
Végül az olajat alkohollal letöröltem (lehet, hogy az ecet is leszedte volna).
Aztán lefestettem mindkét táblát táblafestékkel. 


Ő egymás alá felfúrta a kettőt, aztán lehet rá pakolni...

Vannak itt kérem régi fémdobozok, melyeknek a hátuljára mágnest ragasztottam (2-3 darabot a terheléstől függően), és vannak Grundtal konténerek

A konténerekbe gyurma és zsírkréta került, a többi tárolóba pedig főként ceruzák. 

A gyerkőcök alkotásai szintén helyet kaptak. 

A gyurmás kellékek tárolására pedig egy BEKVÄM fűszertartó polc lett kialakítva (előtte tölgy színnel pácoltam).


Mindenkinek szép napot és jó alkotást kívánok!

Ui.: Orsolykám, igazán nem szeretném az idegeidet húzni, de még mindig lesz folytatás. :)

10 megjegyzés:

  1. NA végre folytattad :D Nagyon jó, tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Most már csak X-et kell aludnod, és befejezem az egész táblát. :))

      Törlés
  2. Eszméletlen jó lett! Sajnos nekem a krétapor a halálom, de ha lesz egy saját lakásunk, fogok csinálni egy ilyet, igaz, szigorúan krétafilceset :D Ha kész leszel, majd próbálj meg panorámafotót csinálni valahogy, jó lenne látni egyben is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Lesz majd panorámafotó is, csak elkezdtem dolgozni már a tábla másik oldalán (a nehezebb része még hátravan), és nem akartam lelőni a poént. Remélem azzal is mihamarabb végzem :)

      Törlés
  3. Zseniális!Nem bírom ismételni magam,nagyon ügyes vagy.Mondjuk a krétapor nekem se a kedvencem,de biztos megoldod pl. feltörlöd és kész :D.Esetleg nem gondolkoztál,h a tábla alá csinálj valami kis párkányszerűséget a pornak?Csak vigyázz a párkánnyal,mert,ha szélesebbre csinálod,jó rakodó felület válik belőle :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Ja, az a törlés dolog működik. :D Egyébként a keret felfogja a többségét, mert elég vastag fából van. A párkány valószínűleg parkoló lenne a kicsi kocsik számára. :D
      Lehet már kapni krétafilcet, amit ugyanúgy le lehet törölni mint a krétát, csak épp nem porzik. Persze jóval drágább mint a sima. De ha már nem bírják az idegeim.... :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...