Translate

2012. augusztus 21., kedd

Hófehérke nagyon másképp - avagy a tükör tisztítása

Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl élt egyszer egy gyönyörű leányzó, akit születésekor Hófehérkének neveztek el.  Ez mese azonban most nem róla fog szólni, hanem a mostohájáról. Vagy róla sem?!
Na, de térjünk csak vissza az elejére! Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy királyné, aki az általános emberi tulajdonságokon kívül magáénak tudhatta még a következőket is: ő volt a legszebb halandó, iszonyatosan hiú volt, valószínűleg egy csöpp önbizalomhiányban szenvedett, és mindezeken felül még varázserőt is birtokolt. Az utóbbit hivatott segíteni egy tükör, ami pedig az első három jellemvonást szolgálta. A királynő a kezdetekben napi rendszerességgel fordult ehhez a mágikus eszközhöz, melynek rituáléja a következőképp zajlott: Kastélya egy távoli szobájában felkereste a tükrét, majd a következő kérdést szegezte neki: "Tükröm, tükröm mond meg nékem, ki a legszebb a vidéken?" A válasz pedig minden egyes alkalommal így hangzott: "Szép királynő, nálad nincs szebb kerek e világon!"
Az úrnő az évek során egyre magabiztosabb lett a szépségét illetően, ezért mind ritkábban kereste fel varázstükrét. Végül teljesen elfeledkezett róla, így nem derült ki az sem, hogy Hófehérke nagykorúvá válásával már mostohalánya lett a legszebb hölgy, aki valaha élt a Földkerekségen. Mindenki boldog volt, nem volt viszály, csupán a törpök keseregtek, hogy a homályba vesztek.
És mi lett a tükörrel? Iszonyú por és piszok lepte be. Ha esetleg valaki rátalálna, íme egy pár recept a takarítására:

1. 5 rész víz és 1 rész ecet keverékét öntsük szórófejes flakonba, majd azt fújjuk a tükörre. Utána töröljük át. 

2. Ha a tükröt zsíros ujjlenyomatok is tarkítják, akkor ecetet keverjünk el vízzel fele-fele arányban, és ehhez adjunk mosószódát - egy liternyi keverékhez fél evőkanálnyi elég. 

3. Ha jelenleg az ecet elfogyott, akkor se csüggedjünk, teával is csodákat művelhetünk. Főzzünk egy kanna erős teát, majd miután kihűlt, mossuk át vele a tükröt egy puha rongy segítségével. Utána ez egészet át kell törölni száraz ruhával.
4. Most pedig jöjjön plusz egy ráadás, ami a pára ellen veszi fel a harcot: Borotvahabot kenjünk szét egy puha rongy segítségével míg a csíkok el nem tűnnek. Állítólag egy hónapig hatásos! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...