Translate

2012. április 25., szerda

A zoknik rejtélyes esete


Hétvégén átválogattam a zoknikat. Lehet, hogy kicsit sűrűbben kéne ezt megtennem? Ugyanis összesen 17 darab páratlan lábfej-ruházatot találtam. Ezen pedig elgondolkodtam.
Véleményem szerint ami mindenkor foglalkoztatta az emberiséget, az nem az örök fiatalság titka, nem az, hogy hogyan lehet mezei kőből aranyat előállítani, hanem hogy hová tűnik a zoknik másik fele. (Helyesbítek: nem mindenkor, csak amióta egy embernek több zoknija van, és a mosógép használathoz is lehet némi köze.)
Ennek a titoknak a felderítésére illetve megfejtésére több millió ember is vállalkozott. Ha csak google-viszonylatban nézzük, nagyjából 483 000 magyar nemzetiségűt foglalkoztat a kérdés. Fórumok újra és újra visszatérő témája; vannak, akik szavazásra bocsátották a zoknik eltűnésének rejtélyét és vannak, akik komplett tételeket dolgoztak ki reá vonatkozóan. Szőttek róla meséket, írtak novellákat. Egyesek szerint a mosógép a ludas a dologban, mások szerint az ufók vagy más zoknicsenő lények, és hát a fekete lyuk létezéséről sem feledkezhetünk meg. Őszintén szólva én is az utóbbira gyanakszom, de a többséggel ellentétben a helyét nem a mosógépbe tenném (bár lehet, hogy neki is van vaj a füle mögött). Csak annyit tudok, hogy itt van valahol a lakásunkban. Szívesen megkérdezném róla az illetékest, de ő még csak ott tart a szókincsét illetően, hogy apa, anya, mama, baba. Félek, hogy a fekete lyuk, alagút-effektus, alfa-bomlás, kvantummechanika, hullámfüggvény szavakat (részletesebben a Mensa HungarIQakán: Kvantumzokni cikkben) csak igen későn fogja felvenni repertoárjába. Ezért csak a megfigyeléseimre támaszkodhatom: kisebbik Picinykém odalibben a szárítóhoz, elterelő mosoly, majd megragad egy (fél pár) zoknit, elindul vele, és mikor visszatér egy körről, a kezében semmi, azokon a területeken, ahol járt, sehol egy árva zokni. Mi erre a magyarázat? Ez evidens! Talált egy titkos átjárót egy párhuzamos dimenzióba. Elképzeléseim szerint a másik világban élő asszonyka - amikor nálunk eltűnik egy darab zokni, és ott felbukkan - széttárja a karját, és nagyot sóhajtva közli a férjével: "Én nem értem, hogy már megint hogy került ide egy újabb fél pár zokni!" Ugyanakkor ez a fehérnép nem esik kétségbe, mert az ő világukban fél pár zokni újrafelhasználó üzemek kiépített hálózata van. Minden településen felvevőhellyel, amiket végül kamionok karavánja szállít a gyárakba, ahol ügyes asszonykezek némi gépezetek segítségével szőnyeggé, zoknibábbá, kanna melegítővé, tűpárnává, és még ki tudja mivé alakítanak át. Szerintem mi évtizedekkel le vagyunk maradva tőlük ezen a téren :).
Végül lássuk, hogy mit kezdtem azokkal a lábtyűkkel, fuszeklikkel, harisnyákkal, akik még boldog házasságban élnek (ja, a megbízható harisnyák fizikailag is összekötötték életüket):


Az Ő részlege :) zoknik és alsógyatyók keveréke


A rendszerezés után

Ez volt nagy harci helyzet az én alsóneműs fiókomban


Ez pedig a jelen és jövő: gondosan elkülönítve bugyi, derékmelegítő,
trikók, melltartók, fürdőruhák.
Csak semmi vegyülés!


Tudom, borzalom! Ha kihevertétek a zoknis fiókom látványát,
akkor nézzétek mi lett belőle eggyel lejjebb!


Így már oké, nem? Élére állítva a harisnyák és cicanacik :)


A válaszfalak mikor még nadrágoknak álcázták magukat.


Hipp-hopp, anyukám varázskeze átváltoztatta őket.
Naná, hogy a zsebeket zokni és harisnya tárolásra is lehet használni.
Köszi anyukám :)!



Vannak, akik a páratlanok közül reménykednek benne, hogy újra társra találnak. Gondoltam, segítek benne:



Jóképű, fekete zokni keresi párját. Kedvenc napja a hétfő. Olyan párt keres, aki el tudja fogadni munkamániáját, ugyanis megpróbáltam összehozni SUNDAY zoknival, de annyira különböző egyéniségek, hogy 5 percig sem bírták együtt. "Munka az első, de utána hozzád bújok" jeligére kérjük a jelentkezést.


Nyugdíjas kora ellenére még aktív, de az élet viharától kissé megtépázott küllemű zokni keresi a párját. "Együtt sétáljunk a naplementébe (tengerpart kizárva)" jeligére várom a válaszokat.


Kedves, élénk, melegszívű lábtyű keresi társát. "Jó hozzám bújni" jeligére.



Csöves vagyok, de attól még magányos. Olyanok jelentkezését várom, akiket nem zavar, ha a híd alatt alszunk. "Lyukason, de szabadon" jeligére kérem fényképes válaszokat.


A maradék 13 darab a karrierjére szeretne a továbbiakban koncentrálni. Pályát módosítottak, és a takarítóiparban helyezkedtek el mint portörlők. Egyelőre tetszik nekik :).

11 megjegyzés:

  1. "Együtt sétáljunk a naplementébe (tengerpart kizárva)" jeligére üzenem, hogy életét a mellékelt bejegyzés szerint kezdhetné újra, ha kedve van hozzá:
    http://kiflieslevendula.blogspot.com/2012/04/otperces-harisnyas-konzervdobozos.html
    :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ő még reménykedik, hogy megtalálja az igazit, de az egyik takarítómunkás jelezte, hogy szeretne ebben a szerepben tetszelegni. Pénteken kerül porondra :)

      Törlés
  2. úúú, ez a válaszfal zseniális ötlet!!! tetszik az én nagyon rendszerező és rendszerető fejemnek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)! A legjobb az egészben, hogy élére lehet állítani a dolgokat, így sokkal inkább áttekinthetőek. A rendszerető fejed kedvéért a mai bejegyzésemben láthatsz még tippeket, hogy mások miként oldják meg. :)

      Törlés
  3. én sajnos zsigerből élére állítok mindent :S de nagyon tetszett így is az összhatás.

    VálaszTörlés
  4. Nekem is kéne egy rendszerező, de a mi fiókjaink nem rácsosak, úgyhogy arra valami más megoldás kell. Viszont az irományod nagoyn jó lett, igazán szórakoztató volt olvasni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett az írásom :)! Rendszerezőnek lehet akár üres cipődobozokat is berakni a fiókba (ez tényleg filléres ötlet), de ebben a bejegyzésemben még mutatok egy pár lehetőséget: http://kucorg.blogspot.com/2012/04/rendszerezes-zoknik-alsonemuk-tarolasa.html

      Törlés
  5. Ez nagyon tetszett:)
    Nekem egy nagy táska fél pár zoknim reménykedik abban,hogy megtalálja párját:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem nincs remény. A másik dimenzióban már biztos bedolgozták a párjaikat :)

      Törlés
  6. Nagyon érdekes ötlet a zoknisfiókban lévő rendetlenség eltakarítására. Gondolom mindenkinek van gondja egy ilyen fiókkal.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...