Csík, csík, csík még mindig

Magával ragadott, beférkőzött az agyamba, és engedelmeskednem kell neki.
Nem tudok másra gondolni, csak rá!
Újra és újra látnom kell őt: reggel, délben és este, és sokszor más napszakban is.
Úgy érzem, hogy teljes mértékben eluralkodott rajtam, de nem tudok ellene semmit sem tenni.
Leigázott!
Szeretem!
Szenvedélyesen szeretem!

Ezt a szakirodalom függőségnek nevezné?

"Pszichológiai értelemben véve a kóros szenvedély azt jelenti, hogy egy a hétköznapokban elterjedt és normálisnak vagy csak enyhén deviánsnak látszó viselkedésmód mintegy elszabadul, dominánssá válik." /forrás: Wikipedia/ 

Oké, vállalom, K. a. vagyok, csíkos fal függő! A csíkok festése, mely eddig csak enyhén deviánsnak látszó viselkedésmód volt nálam, a múlt hét során elszabadult és dominánssá vált:

"Legjobban azt szeretem, ahogy lehúzom a festőszalagot, és élessé válik a két csík közötti vonal. Előtte izgalommal vegyes várakozással tekintek rá, hogy a maszkoló nem tépi-e fel az alatta lévő festékréteget, vagy nem folyik-e meg a frissen festett rész. Azt hiszem, ezt a tevékenységet még a glettelésnél is jobban szeretem" :))

Az egész csík-mániám azzal kezdődött, hogy megláttam ezt a képet:

forrás

Aztán teljesen másmilyenhez lyukadtam ki festőhengerrel a kezemben :)

A csíkos fal leírása itt olvasható.

Az étkezőasztalnál szerencsére a helyem pont a fallal szemben van. Ennél az oknál fogva a csíkokon kívül a másik szenvedélyemre, a családomra is kilátás nyílik:

Igen, egy csöppet viharverten állnak ott a fényképek. És nem gondoljátok, hogy egy kissé sok helyet vesznek el a csíkos fal látványából? Mert nekem ez volt a véleményem, de hát mint kiderült, az eddig csak enyhén deviánsnak látszó viselkedésmód nálam dominánssá vált. Persze a másik szenvedélyemet (a családom) nem tudta legyőzni, mindenesetre kompromisszumra jutottak. Íme az eredménye:

Az elkészítése eléggé hosszadalmas volt, innen is látszik, hogy nem vagyok százas.
Lássuk a lépéseket:


1. Leszedtem a keretek farostlemez hátulját, melyeket apró lyukak borítottak a másik oldalán található rögzítők miatt. Fatapasz és spakli segítségével eltüntettem ezeket:

Maximálisan elhasználtam a fatapaszt. Ezek a tubusa maradványai :)

2. Száradás után lecsiszoltam az esetlegesen kipúposodó tapasz-pamacsokat:

Kész is van az absztrakt alkotás.
Darabja megfizethetetlen :)

3. Lefestettem a falon látható krémszínnel az összes keret hátulját:

4. Mindegyiket visszatettem a helyére, hogy aztán bejelöljem a csíkokat. Csak az egyik felén, kb. 1cm hosszan húztam meg a vonalat, majd a falról levéve vonalzó segítségével pontos méretek vétele után folytattam. Mindegyikre ráírtam halványan, hogy melyik színnel kell majd festeni:

Ezen elvileg a ceruzával jelölt csíkot lehet látni. 

5. Utána következett a festés, melyhez festőszalagot és 10 cm széles festőhengert használtam. Vigyázni kell, hogy a maszkolót még azelőtt el kell távolítani, mielőtt teljesen megszáradna a festék. 

6. Végül teljes száradás után, a digitális fényképezés korszakából származó fényképeket kétoldalú ragasztóval, míg a régebbieket fotósarokkal rögzítettem. Most pedig ez a látvány tárul elém az étkezések és általában a nap 18 órájában :))