A szociálisan érzékeny konyhai fiókjaim bemutatása

Amikor kétcopfos kislány voltam, és távoli jövőmről ábrándoztam, akkor úgy képzeltem, hogy leendő konyhámban sok pici, közepes és nagy fiók lesz. Mikor pedig beköltöztünk szép, új lakásunkba, álmom meg is valósult. És én kérem szeretem is őket nagyon, mert sok minden elfér bennük, és legfőképp, mert szociálisan érzékenyek. Igen, jól olvastátok, azok az édes, drága fiókok felkarolnak minden elesettet, nem kérdezik, hogy honnan jött, hová tart; befogadják; etetik, itatják; sebeiket ellátják; nem nézik, hogy gazdag vagy szegény-e, mit csinált korábban, hová tart az életben. Fiókjaim kitárják karjukat, és magukra ölelik a fél világot!

Itt vannak a kis szociális munkásaim!

Igazából a három kicsi a legnagyobb mértékben szociális érzékenységgel megáldott, majd a legalsó követi őket, és végül a két középső zárja a sort. (A mostani bejegyzésben a felső sorra koncentrálunk.) Csak hogy érezzétek mire is gondolok:

A partedlis fiókban találtam 8db műanyag kanalat, és még egy üveg bébiételt is.

Az evőeszközös fiókból ugyebár először kiköltöztek az evőeszközök, majd a konyhakések. Maradtak a többséget képviselő dugók, akik miután a borosüvegüktől fájdalmas búcsút vettek, itt találtak menedéket.

A mindenes fiók tartalmát érdemes jobban szemügyre venni:  

Rögtön két újabb konyhakésre bukkantam, akik valószínűleg a többiekkel ellentétben már korábban megunták a villák állandó döfködését (utalás a A késeim fellázadtak bejegyzésre), és itt kértek szállást.

A harci sérülteket jobbra az alsó sorban egy műanyag villa, egy elferdült hústű és egy rozsda által megkostólt fémdarab (Ő szerint egy konzervnyitó darabja) képviseli. Ápolásukat az itteni nővérkék elkezdték, de.... (nagyon szomorú a vége.)
Aztán vannak a titokzatos idegenek, például a legalsó sorban középen látható mustársárga színben pompázó valami/valaki, illetve legfelül középen az a szürke gumigyűrű. Most biztos azt mondanátok, hogy az egy kávéfőző tartozéka, de nekünk olyan háztartási készülékünk nincs. Tehát ez kilőve!
A legnagyobb örömömre találtam egy késélezőt is. A férjem szerint már évek óta megvan. Na persze, hiszi a piszi! Ő is jött valahonnan, de hogy nem én általam, az tuti biztos.
A boros kellékeket biztos vonzották a szomszédban tartózkodó dugók, mert Dunát lehetne belőlük rekeszteni, annyi összegyűlt ezen a kis helyen.
Aztán találtam egy nagyon fontos okiratot (hámozókés használatának leírása) rögtön két példányban. Ha esetleg az egyik eltűnne, még mindig legyen egy, amit kézhez tudok venni, ha krumplihámozásra kerül a sor :) Ja, és rábukkantam egy leírásra a hústű bonyolult használatáról is. Akinek szüksége lenne rá, szívesen postázom :).
Ráakadtam egy ősi fogvájó készletre, melynek darabjait valószínűleg egy unatkozó ősember farigcsálhatta ki két gyűjtögetés és vadászat között.
Most pedig következzenek azok, akiktől ennek a drága, szerető, gondoskodó fióknak fájdalmas búcsút kellett venni: húsvágó ollót átköltöztettem a szomszédos fiókba; a még originál csomagolású fagylaltos kanalak az evőeszközök felé vették az irányt, és a nagyon ritkán használatos mélyhűtős zacskók a kamrában kaptak helyet; a szomorú véget ért harci sérültektől pedig fájdalmas búcsút vettünk.
És most lássuk, mi lett a maradékkal:

Itt pedig a másik két fiók rendszerezés után:

Műanyag ételtárolós edény segít az
előkék megregulázásában

Bár az evőeszközök már nem itt vannak,
a tartójuktól még nem váltam meg.

A borosdugók mielőtt még borba fojtanák bánatukat, hogy nincs többé rájuk szükség, kitaláltam nekik is egy feladatot: CÍMKÉK lettek.

  



Azt hiszem, gombát vettem

ezekben az edényekben.

Felül levágtam a kiálló részt.

A dugókat hosszanti irányban bevágtam.

Végül ráhúztam a feliratozott dugókat a dobozokra.
Ugyanígy tettem a többi tárolóval is.

A fiókjaimnak pedig megmondtam, hogy ezentúl az elesetteket, vagy a bebocsátásra várókat küldjék nyugodtan hozzám, majd én keresek számukra helyet.